Gyakorlatilag eladtuk("elajándékoztuk" inkább) az állami vagyon túlnyomó részét, s mégis 80% felett van az államadósság....
Elmaradt a reprivatizáció. Ez csak nálunk történt így, Romániában, Szlovákiában, a Cseheknél, Németországban reprivatizáció volt, különböző módokon (kuponos, ütemezett stb.), de volt.
Mivel elmaradt a reprivatizáció, s helyette egy spontán privatizáció illetve egy egy erőltetett, gyorsított ütemű privatizáció zajlott le, a következményei katasztrofálisak voltak. Jelképesen 100 forint vagyonra 1 forint vásárlóerő jelentkezett, ami azt jelenti, hogy a nagy értékű vagyon elemek (gyárak, ingatlanok stb.) töredék áron, jórészt kalandorok és nem szakmai befektetők kezébe kerültek. Másrészt a vevők olcsón piacot vásároltak, nem állt érdekükben a bagóért megszerzett gyárak működtetése, feljavítása, fejlesztése - a magyar munkaerő (a diplomás is) felhasználása. Ez egész iparágak leépüléséhez vezetett. A spontán privatizáció során az "orgazdák" (akik többnyire párt kapcsolataikon keresztül jutottak a vagyonokhoz) a fillérekért megszerzett vagyont igyekeztek minél gyorsabban tovább adni (mint általában az orgazdák teszik), természetesen ismét csak fillérekért (persze az ö vételi áruk sokszorosáért), még akkor is, ha az orgazda pénztárcájának komoly bevételt is jelentett. Más esetekben szakmailag alkalmatlanok voltak a működtetésre.
Reprivatizáció esetén a valódi tulajdonosok kapták volna vissza a vagyon elemeket, akik vagy mindent elkövettek volna a szakmai működtetésért vagy értékükön adták volna tovább. Egy Goldberger, egy Weiss Mannfred stb. működtette volna a vagyonát s nem kótyavetyélte volna el. Amellett a valódi tulajdonosok megjelenése a gazdaságban egy automatikus piaci érték ellenőrzést, szabályzást vitt volna a folyamatokba, ezáltal is helyes mederbe terelve a privatizációt.
Beszélnünk kell a lakásvagyon elherdálásáról is. A budapesti lakásvagyon 800 milliárd volt a rendszerváltás idején, ezt az állam 1952-ben egyszerüen einstandolta.... Ezt a lakásvagyont megint csak nem reprivatizálta, hanem odaajándékozta a lakásokban lakóknak, megint csak fillérekért. Ezzel sok százezer családot tett "orgazdává", akik örültek, mint majom a farkának, az "ajándéknak" (mert az volt), miközben a valódi tulajdonosok 1% alatti értékű kárpótlási jegyeket kaptak (Ez egy nagy társadalmi mutyi volt, így az emberek elnézték a privatizációs visszáságokat, mert kicsiben maguk is részesévé váltak). Reprivatizáció esetén a tulajdonosok vállalkozásokat indíthattak volna a házingatlanokra felvett hitelekre, s működtették volna az ingatlanokat bérházként, mint ahogy az történik egész Európában, USA-ban.
Beszéljünk a felelősökről is. Ez az egész akkori politikai vezetés, a hozzá nem értő Antall és kormánya, Sólyom László alkotmánybíró, aki törvényileg akadályozta meg a reprivatizációt. Azt mondta, igazságtalan lenne, azokkal szemben, akiknek a tulajdonát nem lehet valamilyen ok folytán reprivatizálni...Mit mondott Kohl? Mindent reprivatizáni kell, amit lehetséges - erre mondják mecsoda különbség - hol tartunk mi és hol a németek...?
A rózsadombba befészkelt AVH és pártvezetés, akik nagyon nem akartak kiköltözni a rekvirált villákból (s akiknek rokonai benn ültek az SZDSZ-ben és az új MSZP-ben) - e tevékenységhez (privatizáció) az ideológiai municiót az SZDSZ szállította (pl. Bauer Tamás) és holdudvara, s persze támogatta az MSZMP gyökerü sajtó. Haszonélvezői jórészt a volt pártemberek, az SZDSZ és holdudvara.
Az okozott kár óriási. Ne tévedjünk, nem(csak) az ellopott vagyon jelentette a kárt. Akit a privatizáció során korrumpált egy külföldi vevő egy villa és egy mercédesz értékével, az ennek az értéknek a sokszorosát okozta kárban, az ár alatti eladással.
A termőföldek esetében szerencsésebben zajlottak a dolgok, itt az igazi tulajdonosok sok mindent vissza kaphattak, ebben szerepe volt az akkori Kisgazda pártnak, de elsősorban a helyi (falusi) közösségeknek (a licitálások során) akik a körülményekhez képest mindent megtettek, hogy ha lehetséges, valaki vissza kaphassa nagyjából a tulajdonát.
Lehetett volna másképp is? Igen.
Mindent reprivatizálni kelett volna, ott, ahol a tulajdon kimutathatóan megvolt. Ezekeket a tulajdonokat a valódi tulajdonosok a gondos gazda gondosságával működtették volna tovább.
A lakásokat (házakat) is reprivatizációjához is volt mód. Az osztrák ház/bérlakás törvényekhez hasonló módon lehetett volna mzsabályozni a lakbéreket, bérlői jogokat, ezzel védve a tulajdonos és bérlő jogait egyaránt. Megjelent volna az említett hatalmas ingatlan vagyon, mint jelzálog alap a gazdaságban, tőke forrásként, segítve új-régi vállakozások felvirágzását.
A privatizációt (ahol nem volt eredeti tulajdonos és szökség volt tőkebevonásra) pedig lassan, fokozatosan műkdödtetni, így 100 forint tulajdonra nem 1 forint vásárló erő jelentkezett volna, miközben a régi-új valódi tulajdonosok is jótékonyan szabályozták volna a tulajdoni piacot.
Érdekes, ha összeadjuk a száz leggazdagabb magyar vagyonát, kijön az államadósság...
Lehet, hogy valamit tényleg elrontottunk?
